2011.04.18.
08:11

Írta: Mo21

Orbán katasztrófa turistája

A valódi jobboldaliak körében annak idején komoly megrökönyödést váltott ki Hegedűs Zsuzsanna, ismert baloldali-liberális megjelenése a Fidesz mellett. A nő negatív ikonnak volt tekinthető, ami minden rosszat megtestesített, amit a konzervatívok elutasítottak. Nem illett bele, még a Csintalan-féle sorba sem, még díszkomcsinak is nehéz volt elfogadni. Azokhoz tartozott, akikről magánbeszélgetéseken csak úgy beszéltek: „no, az ilyenek elvei miatt tartunk itt.” Ő képviselte az SZDSZ legrosszabb énjét, akik szociálisan érzékenynek látszottak, de elveik egyre csak növelték a szakadékot jómaguk, és szegények között. Az embernek az volt az érzése, hogy csak azért kellenek az elesettek, hogy folyton látványosan lehessen sajnálni őket és jótékonykodni velük. Az ilyen emberek identitásának része a romák szegénysége, ami ha nem lenne, eltűnne vele az identitás is. Mert mit is kezdene magával valaki, akinek a szegény gyerekekkel való jótékonykodás a hobbija, ha nem lenne több szegény gyerek? A dániai fogorvosok sorsára jutna, akik olyan sokat foglalkoztak a prevencióval, hogy lyukas fogak híján elvesztették munkájukat.

A hölgy most konzervatív cigányügyi szakértő lett, és a belvárosi értelmiség cigánypolitikáját azzal az érvvel becsmérli, amit ő maga sem fogad el, ha más mondja. "Ha a jómódú, zsidó identitású budapesti emberek méltóztatnának lejönni az általam bejárt kistérségekbe, megértenék, hogy a faji diszkrimináció elleni harc nem a tüntetéseken dől el, hanem ott". (Itt: http://hetivalasz.hu/itthon/mit-szeretnenk-ehseglazadast-36586/  ) Ő, ugye jobban ért a témához. Csakhogy amikor a vidéken élő emberek azt mondják, - nekünk ne dumáljanak azok a belvárosiak, akik csak pénzt osztogatni jönnek ide, - akkor az már nem tetszik neki. Ők azt mondják, lakva ismerszik meg az ember. Nem lehet úgy az ottani viszonyokról ítéletet mondani, hogy néhány évig nem él ott az ember. Mások még ennél is tovább mennek, majd ha a te gyereked is kirabolta egy cigány, akkor kioktathatsz bennünket - mondják. Ezt ugye már rasszizmusnak minősítené a hölgy, pedig hitelesebb, mint az ő szájából a budapesti zsidóknak való beszólás. Jó néhány liberálist ismerünk, akik vidékre költöztek és néhány év alatt vérmes rasszistákká váltak. A vidékre járó pénzt és vetőmagot osztogató értelmiségiek, csak katasztrófa turisták.

Orbán katasztrófa turistája természetesen nem tud eleget a cigányságról. Vidéken hagyományosan a cigány ellentéte nem a magyar volt, hanem a paraszt. Nem is etnikai alapú a különbségtétel. Egyszerűen életforma, szakértelem. Az udvaron kapirgáló csirkékről az ingyen magból készült veteményesről való ábrándok csak olyan ember fejében születhetnek meg, aki soha nem próbált veteményezni és állatot tartani. A veteményezés nagyon kemény, kitartást, folyamatos törődést igénylő tevékenység. Családi összefogás és időhöz kötött munka szükséges hozzá, amit ma már a szegényebb nyugdíjasok sem vállalnak. Az udvaron kapirgáló csirkék és kacsák pedig olyan odafigyelést igényelnek nap, mint nap, ami még az ehhez valamelyest értőknek is nehéz feladat. Ráadásul ól kell nekik, ami nem szerepel az adományok listáján. Gondolom ez probléma lesz azokon a vidékeken, ahol még budit sem építenek maguknak az emberek. Ezekkel az állatokkal napjában többször kell foglalkozni, ha nem akarjuk, hogy megdögöljenek, elvigye őket a róka, vagy csak elkódorogjanak.

A hölgy láthatólag nem tudja, hogy sok településen volt már ehhez hasonló próbálkozás. Volt, ahol földet is adtak a helyi cigányoknak a vetőmag mellé, de sajnos önmagában ez sem segített. Ha a szegénység és a cigánykérdés megoldása csak vetőmag és naposcsibe kérdése lenne, a probléma már rég nem állna fenn. Ezzel lehet sztárkodni a TV-ben, Terézanyuskodni, de a problémát megoldani nem.

De sajna nem csak ilyen gondok vannak Orbán katasztrófa turistájával. Komoly erkölcsi defekteket is felfedezhetünk az ügyben. A Való Világos pénzgyűjtését tarthatnánk naivitásnak is, de 160 millió bezsebelését nehezen lehetne egy naiva szerencséjének nevezni.

Aki Orbán jól fizetett tanácsadója, annak tudnia kell, hogy mindennek, amit tesz és mond, politikai jelentősége van, még akkor is, ha éppen hülyének tetteti magát. Ezt mondja az interjúban a Való Világ producereiről: „Ők iszonyú félénken. Egy sor áttétellel annyit üzentek: felvetődött, hogy idei jótékonysági akciójukat a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány javára szerveznék. Még a közvetítők is attól tartottak: csípőből elutasítom a javaslatot.”

A Való Világ szerkesztői és producerei dörzsöltek és gátlástalanok, amilyen a műsoruk. Amikor éppen a keresztény demokraták pergőtüzében álltak, akik az ördöggel azonosították őket, szükségük volt valami politikai PR akcióra, amivel javítani tudják imázsukat. Meg is találták Orbán katasztrófa turistáját, aki volt annyira gátlástalan, hogy elfogadta a 160 millió forintot. Nem feltételezhetem, hogy nem vette észre az ügy politikai jelentőségét, illetve hogy a Való Világ rajta keresztül próbál a fiatalok megrontója, a Fidesz ellensége szerepből valamelyest visszajönni. Ha ezt feltételezném, olyan hülyének kéne tartanom, amit nem szeretnék gondolni róla. Inkább legyen erkölcstelen, mint hülye. Amikor a VV-t a szegény fiatalok kitörési lehetőségének nevezte, még rátett egy lapáttal. „Ezekbe a műsorokba zömében azok a fiatalok jelentkeznek, akiknek amúgy semmi esélyük sincs, hogy kitörjenek”. Az az ország, amelyben a fiatalok a VV típusú műsorokat tekintik kitörésnek, elveszett. Egy konzervatív kormány államtitkári szintű tanácsadójának ezt még akkor is illene tudnia, ha ő történetesen csak egy díszkomcsi a kormányban. A sikeres országokban a fiataloknak a tanulás és a munka útján kell kitörniük, és a kormányzatnak, illetve azok tanácsadóinak ezt kell kommunikálnia, még ha komcsik, akkor is.

A Fidesz szimpatizánsai és a konzervatívok, a választások előtt könnyen meggyőzték magukat, hogy szükség van díszkomcsikra is egy választási kampányban. Az már nehezebben fog menni nekik, hogy elfogadják őket ideológusként vagy a VV lobbistáiként. Zsuzsa asszony örüljön a magas pozíciónak, a sok pénznek, amivel a hobbijának élhet, de ne akarja a képére formálni az országot. Van erre most épp elég jelentkező rajta kívül is.

1 komment

Címkék: zsuzsa cigánykérdés hegedűs vetőmag

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarorszag21.blog.hu/api/trackback/id/tr252835394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albu 2011.06.14. 02:14:58

Ó, most veszem észre, hogy ismét írsz, és ez a cikk a Zippen hozzád köthető.

Sajnos be kell idéznem magam:

– Orbán karasztrófa turistája: Orbán Viktor egy katasztrófa nevű helyet látogatott meg turistaként
– Orbán-katasztrófa turistája: az Orbán Viktor okozta katasztrófa helyszínének látogatója
– Orbán karasztrófaturistája: Orbán Viktorhoz köthető olyan turista, aki katasztrófák helyszínére látogat (ún. katasztrófaturista)
süti beállítások módosítása