2009.06.07.
20:54

Írta: Mo21

A Fidesz kudarca – Elég! Nem szavazok!

A végleges eredmények tükrében újraírtam a szöveget.
 
Ez a választás a Fidesz kudarca. És ezt kizárólag magának köszönheti. Ő maga hirdette azt, hogy ennek a választásnak belpolitikai tétje van, és majd végre azt mondhatjuk a kormánynak elég volt. Tudhatta, ha legalább 2,5 millió szavazó nem ismétli vele a parancsot, az kudarcnak minősülhet. Ez a választás pontot tett a Fidesz közvélemény- kutatási szárnyalásának végre és egy új korszakot nyitott meg, új erős szereplőkkel.
A tét ezen a választáson, nem az volt, hogy a szocik mennyi mandátumot szereznek. Ma ők elérték mélypontjukat és senki nem tartja őket alternatívának és ma nem köztük és a Fidesz közötti választásról szól az élet. Tét inkább az, vajon a Fidesz valódi alternatívája lesz-e az MSZP-nek, meg tudja-e mozgatni annyira az embereket, hogy tömegesen szavazzanak az MSZP távozására? A válasz ezekre a kérdésekre egyértelmű nem. A Fidesz, végleges eredmény szerint csak a szavaztok 56%-át szerezte meg ami még 1,7 millió szavazat sincs. Az országban nincs elementáris erővel feltörő, ide nekünk Orbánt hangulat. A Fidesz nem volt képes rávenni az embereket, hogy kimondják elég volt a szocialistákból.
A szavazók e helyett azt mondták elég volt az alternatíva nélküli politikából. Nem szavazok egyik erőre sem, mert nem jelent valódi alternatívát a jelenlegi, nagyon rossz kormányzással szemben sem. A Fidesz a nyilvánosság előtt nem így magyarázza majd az eredményeket, de Orbánnak és főleg a többi Fideszesnek érdemes elgondolkodni azon, hogy ilyen tragikus gazdasági és belpolitikai helyzetben is csak 1,7 millió embert tudtak elvinni szavazni és a potenciális szavazók jelentős része nem az ő parancsuknak megfelelően válaszolt. Az „elég szavazz” helyett azt mondta „elég volt, nem szavazok!” Orbán teljes zsákutcába került. A jobboldalon két párt is alternatívanként jelent meg mellette. Visszaesésük borítékolható. Minél tovább húzódik a baloldal felé, annál erőteljesebben.
A választás valódi nyertese a Jobbik és az MDF. A Jobbik a kampánnyal olyan mértékben került rá a választási térképre, hogy onnan már nem tudja a Fidesz kiradírozni, 400 ezernél is több szavazata tényleg az új erő, ezzel az országgyűlési választásokon is komolyan kell vele számolni. Valódi alternatíva lett a jobboldalon, annak ellenére, hogy programjában még meglehetősen sok a látens baloldali elem. Mondhatnánk legalább annyi, mint a Fideszében. A jövő legnagyobb politikai kérdése éppen az, hogy a Jobbik erősödésének mik a határai?
Az MDF feltámadása igazi csoda, ezzel az MDF olyan felemelkedő fázisba kerülhet, amivel akár 10-15%-ot is szerezhet az országgyűlési választásokon. Csak az a kérdés talál-e még néhány Bokrost, olyan szakértői imázzsal rendelkező, értelmes, ismert embert, akik listájának elejére állnak. Ilyen emberek hemzsegnek a porondon kívül a porondon pedig egy kevesebben vannak, sokan vannak, akik a Fidesztől elpártoltak üzenet nélküli stratégiája miatt és még többen, akik várnak valamire, amihez csatlakozhatnának. Az MDF könnyen válhat az ilyen személyek gyűjtőhelyévé. Az MDF lehet az értelmes hang ebben a hőzöngő politikai világban, mint ahogy most is azzá vált ebben a kampányban.
A választás láthatólag a jobboldalon zajlott. Ezek a szavazók mentek el nagyobb tömegben, a jövő kérdése, mit csinálnak az otthonmaradt főleg baloldaliak. Az MSZP útja innen már felfelé visz. A konjuktúra index, már beindult emelkedésével a kormány népszerűsége is emelkedni fog, de határai nem túl tágak. A kérdés inkább az, hogy a politikán kívüli erők beindulnak-e végre a vákuumot látva. A Fidesz kudarca egyértelmű jelzés, hogy van lehetőség.
A Fidesz számára pedig a legfontosabb kérdés az, vajon felfogják-e, hogy valódi politikai üzenet, és cél nélkül az emberek nem mozgósíthatók és jelenlegi stratégiájával egyre többet kockáztatnak. Orbán újra felültette szavazóit, azt ígérte nekik, ez már tényleg a végső harc lesz a, de megint nem tudja ígéretét beváltani. A Fidesz legnagyobb tragédiája, hogy az eredmény annak ellenére, hogy a mélyben egyértelmű kudarcot jeleznek, nem adják meg a lehetőséget Orbán elmozdítására, mert az 56 százalék sikerként is magyarázható. Orbán szavainak súlya ennek ellenére tovább csökken és mivel jövőképe nincs, a szavazók megkapták a felhatalmazást, hogy a jövőkép nélküli pártok közül bármelyiket választhatják. Az üzenet nélküliség megnyitja az utat a Jobbik további erősödéséhez vagy új politikai erő megjelenéséhez, esetleg azokból a civilekből, akik a népszavazásra is összegyűjtöttek, pénz és erőforrások nélkül 600 ezer aláírást.
Egy bizonyos, a választók alternatívát akarnak, és a Fidesztől láthatólag nem kapják meg. Így más lehetőségek felé néznek. Ez pedig előrevetíti, hogy 2010-ben érdekes helyzetekre kell felkészülnünk. 
 

26 komment

Címkék: orbán fidesz eu ep választás jobbik.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarorszag21.blog.hu/api/trackback/id/tr101170029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2009.06.07. 21:06:00

ez kamuszöveg, idióta balos alibizés. mindig az aktuális meccset kell megnyerni. 2010-ben kivel lesz 50%+-ban a maszop? a Jobbikkal? vagy az MDF-fel? egyikkel sem. A legtöbb szavazat meg a fityiszé lesz, azaz ha kisebbségben is, de ő lesz a kormánypárt.

Mo21 2009.06.07. 21:17:18

@Kivlov: Balos az, aki a Fideszt kritizálni meri és Jobbos az, aki dicséri, ugye?

Kivlov 2009.06.07. 21:29:06

@Magyarország21: nem. az a balos, aki rájuk szavaz(ott). pl én akkor se szavaznék rájuk, ha 10%-os GDP növekedést produkálnának, mert másnap nem tudnék tükörbe nézni. fityiszes se vagyok, mert ha visszavonják bajnai-programját végünk lesz. viszont egy kis keménység bármikor jöhet. ;)

Mo21 2009.06.07. 21:59:22

@Kivlov: én egyet remélek, hogy Orbán végre észheztér és vagy átadja valakinek a pártot vagy az szétrobban végre és elkezdenek egy normális jobboldali pártot építeni belőle. Ez a balos maszatolás, amit csinálnak rosszabb, mint az MSZP. A radikális dolgok nekem is tetszenének, de tartalommal kéne megtölteni, de az most még nincs.

2009.06.07. 23:02:42

Igen, bennem már régóta felmerült a kérdés, ki a baloldalibb, az MSZP vagy a FIDESZ? :) Zűrzavar van, a szociknál mindenképpen, a FIDESZ szövegei, hát arról már írtam... Szégyenkezve bevallom, egyike vagyok annak a hárommilliónak, aki nem ment el szavazni. Kivárok, mondhatnám így is, de valójában nem volt kedvem a "legkisebb rosszat" választani (aki működött az átkosban, ismeri ennek a kifejezésnek a pejoratív értelmét).

2009.06.07. 23:05:51

A másik: ugye nem gondolja senki komolyan, hogy ebben a helyzetben a FIDESZ valóban előrehozott választásokat akar?

Mo21 2009.06.07. 23:36:06

@beebeercsok: Én úgy látom, hogy a Fidesz nem tud váltani, amíg Orbán ott van és ezért nem lesz képes nyerni a következő választáson. Komoly patthelyzet alakulhat ki. Az MDF a küszöb átugrásával biztosította helyét, a Jobbik nem kérdés, igaz, ekkora sikerhez azért a jelenleginél több kell. Az LMP nagyot lépett a bejutás felé, de kell még egy erő, amely valódi alternatíva. Ez meg is fog jelenni vagy az MDF-et foglalják el valakik és megcsinálják ezt a formációt belőle.

Adrenalin85 2009.06.08. 02:32:20

Szerintem jó alternatíva lenne Orbán helyett Kósa Lajos,Debrecen polgármestere.Debrecen a legdinamikusabban fejlődő vidéki város és Orbán egyszer a Fidesz mintavárosának nevezte.Szerencsére ő nem vállalja,mert rá itt van szükség!

A Jobbik ma legitimmé vált.Ahogy te is írtad egy másik bejegyzésben:értelmiségiek fognak mellé állni és ha bekerül a parlamentbe,akkor elkezdheti morzsolni a Fideszt.Szóval az erősödésének határai bárhol lehetnek.
A vákuum a baloldalon van.Az MDF-nek ezt kellene felismernie...DE!Ne felejtsd el,hogy az átlagszavazók,azok nem mi vagyunk.Az átlagszavazó az RTL Klub-os Híradóra alapozott politikai véleménye alapján voksol.Hozzájuk nem jutott el a Jobbik üzenete.Ezt támasztja alá az,hogy a közvélemény kutatók szerint a megkérdezettek 1/3-a nem is hallott róla.Bár igaz,a tegnapi nap a közvélemény kutatók is leszerepeltek.

ui:nekem a legjobban az tetszett,hogy jó pár megyében a Munkáspárt megelőzte az SZDSZ-t :):):):):):):):):)

millesei (törölt) 2009.06.08. 21:11:32

Az emdéef lehet, hogy valamennyire tényleg az elutasítók miatt jutott ki, hiszen sokszor jött a "normális" dumával, meg kiállította a bokrost, aki valami progresszív, másmilyenutas figurának néz ki. Meg van még biztos egy maroknyi zsírosbajszos vitézgróf kovács lajoskám is mellettük. Hogy ebből legyen 10-15%, ahhoz szerintem több dolog is kéne: némi rendrakás, hangyányival több program, egy cseppnyivel kevesebb ibolya, és egy herényi lemondás. ;)
A többivel full egyetértek. Általában nem szeretem, ha belekeverik az othhonmaradtakat az elemzésekbe, de most nekem is az volt az érzésem, hogy ez a választás az elutasításról szólt.
És tényleg nagyon-nagyon kéne valami felvilágosult, értelmes, fenntarthatóságpárti, nemzetbarát, de nem kirekesztő, megszavazható politikai szerveződés. Mert most még oké van, arra ment ki a játék, hogy ki menjen ki innen, de jövőre az lesz a tét, hogy ki maradjon rendet csinálni. És akkor ovi onnan folytatja majd, ahol gyurcsány abbahagyta, egy törvényes többséggel, de az állampolgárok minimális támogatásával.

alterego56 · http://pentele.multiapro.com 2009.06.08. 22:38:26

Savanyú a szőlő. Iszonyatos maszatolás a FIDESZ kudarcáról beszélni.A szocik fele ennyi szavazattal is győzelemről énekelnének. Az MDF számomra nevetséges hogy sikerről beszél. Az SZDSZ megérdemelte sorsát, remélhetőleg jövőre még ennyi szavazatot sem kapnak. Az az érzésem hogy lefutott a jövő évi választás, az MSZP még nem érte el a mélypontot.

alterego56 · http://pentele.multiapro.com 2009.06.09. 08:19:32

@Kivlov:Attól félek én is hogy visszavonja a FIDESZ a Bajnai csomagot.Ebből érzésem szerint semmi nem lesz. Mindenre tüzelnek ami balról jön. Jó példa erre az ingatlanadó első verziója, ami 2 millió Ft feletti ingatlanokról szólt. Ez fel lett puhítva elég rendesen.Ezt is el akarják törölni.A FIDESZ-nek már az sem tetszene ha az MSZP eltekintene az ingatlanadótól. Ha OV hatalomra jut biztos vagyok abban hogy nem a megszorító intézkedések lebontásával fogja kezdeni a kormányzást. Aki ebben reménykedik az nagyot fog csalódni.Ez mind csak tarhonya. Legutóbb Navracsics Tibor úrtól halottam hogy a gazdaság beindítása kap priorítást és azután lesznek bőkezűbbek a lakossággal. Senki nem gondolhatja komolyan hogy ez olyan mint motorkerékpár, berúgom és már megy is. Ehhez kemény évek kellenek. Ennyit a FIDESZ retorikáról.

millesei (törölt) 2009.06.09. 15:03:43

@alterego56: "Savanyú a szőlő. Iszonyatos maszatolás a FIDESZ kudarcáról beszélni."

Annak, aki a másik bandát akarja. Aki viszont többet/mást/modernebbet/demokratikusabbat akar, az csak azt nézi, hogy hány agymosott van még.

Asidotus 2009.06.09. 17:52:18

Mivel egy ideje a Fidesznél már a 2/3-os többségről beszélnek, ami most nem volt meg nekik az EP-választásnál, szerintem nem fogják erőltetni az előre hozott választásokat. Még addig gyúrni akarnak a Jobbikon, a saját táborukat meg lelkesíteni.

Mo21 2009.06.09. 23:50:47

@alterego56: Tudom, hogy félreérthető, amit írok. Nekem nem azért van bajom a Fidesszel, mert a szocikat szeretem. Tudom, nálunk ez evidencia a közbeszédben. Ha valaki a szocikat szidja az Fideszes, ha a Fideszt, akkor szoci. Ennek is véget kell vetni. Én támogatnám Orbánt, ha olyan lenne mint 2002-ig, de ma semmilyen. Össze vissza hablatyol és nem új országot épít, hanem csak a hatalmát újra, de nem tudja mit kezdjen vele azon kívül, hogy jó lesz neki. A szocik le vannak írva és nem osztanak nem szoroznak.

alterego56 · http://pentele.multiapro.com 2009.06.10. 09:11:26

@Magyarország21: Teljes mértékben egyet értek veled.Magam sem vagyok egyik párt híve sem, s ez egy kicsit objektív rálátást enged a történésekre.
Veled ellentétben én inkább közvéleménykutatási bakinak tartom a "Fiúk" 56%át, ami megítélésem szerint elég messze van a kudarctól.Az MDF-ről csak annyit hogy jobb ha nem beszél sikerről. Ha cinikus akarnék lenni akkor azt mondanám hogy Bokros Lajos egyedül is bekerült volna az EU parlamentbe. Igazi sikerről a JOBBIK beszélhet. Vonáék jó stratégiát választottak, olyan témákat pengettek meg ami sokak szívének kedves, s jelen pillanatban is tabu témának számít. A jövőben csak nőni fog támogatottságuk.
"Ha valaki a szocikat szidja az Fideszes, ha a Fideszt,akkor szoci" Ez teljesen így van, sajnos ennek a felfogásnak is köszönhető nagymértékben az ország megosztottsága. Orbán '98-2002 között leépített bennem minden illúziót vele és pártjával kapcsolatban.Ami meg ezután következett az a mű megkoronázása volt. A FIDESZ-nek óriási hibája hogy képtelen a másik oldallal kommunikálni /bár szerintem az MSZP is eljutott idáig/. Jellemző az arrogancia , a pökhendiség. Fogalmuk sincs arról hány szavazót veszítettek ezzel.Politikai dilettantizmus kötelet kínálni azokak akik nem rájuk szavaznak. Ezek után aki még ingadozott az végképp döntött hova teszi le voksát.
A hablatyolással egyet értek, hiszen ez folyik 2002 óta, hatalom bármi áron. Az elmúlt 7 év számomra a FIDESZ tehetelenségét bizonyítja, csak mosolygok már ha a kormányt távozásra szólítják fel.
Az MSZP hitelét vesztette, azokkal az emberekkel akarnak válságot kezelni, gazdasági stabilítást elérni akik eddig is ott ültek a parlamentben. Hogy stílusos legyek azok akik El-Qurták. Jelenleg nincs olyan párt amelyik megfelelően kezelné a bajokat. Az MSZP-nek nincs tömegbázisa, a Fidesznek meg programja.

caralho voador 2009.06.12. 09:16:50

@Magyarország21: "Én támogatnám Orbánt, ha olyan lenne mint 2002-ig, de ma semmilyen. Össze vissza hablatyol és nem új országot épít, hanem csak a hatalmát újra, de nem tudja mit kezdjen vele azon kívül, hogy jó lesz neki."
Tökéletes. Ugyanezt ugatom nem tudom mióta. A post is remek, sok mindenben igazad van. Azt azonban kissé erősnek érzem, hogy az MDF értelmes alternatíva lenne. Bokros egy fasz. Éppen olyan neoliberális seggfej, mint gyurcsányék, akik ide juttatták az országot.
Az mszp-t viszont nem írnám le. Boldogan tenném, de a tapasztalatok alapján nem merem.

sertésmájkrém 2009.06.12. 17:57:48

@caralho voador: Végzetes ostobaság is lenne ezt tenni, ezért is aggasztó, hogy mennyien teszik ezt.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2009.06.12. 21:07:00

A választást egyértelműen a Jobbik nyerte meg - és ez a kérdés nem pártszimpátia kérdése. Média ellenszélben felhozta a pártját, definiálta, artikulálta a hangját, lelkesedést tudott kelteni és ezzel együtt kiütötte az egyik legnagyobb ideológiai ellenfelét az Szdsz-t.
szentkoronaradio.com/blog/nyugati-level/2009_06_08_a-jobbik-nyerte-az-ep-valasztast

Minden nagy párt sorsa a szétesés; Orbánnal vagy Orbán nélkül is szétesik a Fidesz. Csak Orbánnal lassabban. A Fidesznek nincs második vonala, nem léphet senki a helyébe.
Kósát próbálta a média "megcsinálni", de ambíció nélkül nem megy as dolog.

A Fidesz egyébként hozta a 2/3-ot, mármint a mi országgyűlési választási szabályaink szerint, azaz két fordulóra vetítve.
De ez nem változtat a lényegen; ha nyerni is fog, "hamvas gerle-pisi" az egész taktikájuk, a radikális-hazafiúi oldalról nehezen fog átcsábítani szavazókat. Magam is megdöbbentem, hogy az ismerőseim milyen nagy arányban szavaztak a Jobbikra, akik 4 éve még buzgó Fideszesek voltak. És, hogy az Mszp-től is szavaztak volna rájuk, ezen nevetnem kell, a 20 éves "fasiszta-veszély" huhogásuk nem engedné. Az Mszp-ben csalódók az Mdf-re szavaztak, ahogy én tapasztaltam.

Az Mdf nem alternatíva, semmire, csak egy kísérlet, egy eleve bukásra ítélt kísérlet. 2010-ben majd meglátjuk, de nem hiszem, hogy növelni tudná as szavazói számát. Önmagát már rég túlélte, és még egy győzelmi ünnepet ültek a vészesen közelgő bukás előtt.

A megosztottsághoz egy kis politika történeti adalék. Az árokásást az Mszp választási spotja kezdet még 94-ben, amikor egy kislányt mutattak, aki ickázott (ugróiskolázott) kamera lassan lemegy és egy bomber bakancs került szuperplánban a képbe. Akkor a Mszp csak így tudta magát meghatározni, gyűlölettel, és ez a "jó szokása" gyűlölet-vezérelte párt lett.

XL 2009.06.13. 08:31:21

Szurkoljunk az MDF-nek!:) Ők a kiábrándult szoci szavazók elszipkázásával az MSZP-t bontják. Ennek a választásnak egyértelmű győztese a Jobbik! Ők azok akik az "Elég volt!" politikáját megtestesítik, nem a FIDESZ.

One Bad Habit 2009.06.13. 08:37:51

Nekem úgy magyarázták, hogy a demokráciában vannak a pártok, akik a különböző társadalmi rétegeket képviselik.
Én az "1,4 millió adófizető" nevű rétegbe tartozom.
A mi érdekeinket képviseli valamelyik párt?

Pedig nincsenek nagy igényeink:
1. Lehetnénk kicsit többen és akkor nem kéne a fél fizetésünket bedobni a közösbe.
2. Jó lenne látni azt a sok szép beruházást, fejlesztést és szociális biztonságot ami az adónkból valósult meg.

Mo21 2009.06.13. 08:52:14

@One Bad Habit: Kedves Barátom!
A fejlesztéseket és beruházásokat és szociális biztonságot láthatod a magyar pártelit címein. Pártállástól függetlenül. Szerintem össze kéne gyűjteni az ilyen címeket. Boldvai 1000 négyzetméteres házzal, Szíjjártó 3 ingatlannal és 50 millió kp megtakarítással rendelkezett tavaly, úgy hogy még nem volt életében semmilyen munkahelye, csak egy papagájt helyettesít már néhány éve, de nem veszi észre senki a különbséget.

picur3ka 2009.06.13. 19:05:14

@alterego56:

Ez, szerintem, nagyjabol tukrozi a valasztoi hangulatot. Iszonyu nagy pokhendiseg a partok reszerol azt hinni, hogy a cigany gyulolok, a budos labuak meg a hulliganok szavaztak igy.

A nepeknek tele van ... az osszes politikai parttal, akik a parlamentben ultek eddig, loptak, csaltak, hazudtak. Ez egy nagyon komoly voks vezeto ero szerintem. Alatamasztott azzal is, hogy milyen sikeres volt a csak nehany honapos LMP, amirol igazan kevesen tudnak.

A jelen pillanatban ugy gondolom, szinte majdnem mindenfele szcenario lehetseges meg. A szocik iszonyu jok a finishben es semmi erkolcsi gatlasuk, barmit felhasznalni.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2009.06.14. 10:01:44

"Szurkoljunk az MDF-nek!(?) Ők a kiábrándult szoci szavazók elszipkázásával az MSZP-t bontják."
Nem szurkolok nekik.
ha nekik szurkolnék, csak azt mondanám, a politikának és az erkölcsnek, a tisztességnek semmi közük egymáshoz.
Én már csak egy ilyen konzervatív vagyok, a politikát nem tekintem játéknak és nem tekintem csak taktikai kérdésnek.

Szijjártó mellé miért nem emlegeti senki azt a Mesterházy Attilát, akinek soha nincs az a kis p...bosszantó szakálla szimmetrikusan megborotválva; mindig kicsit jobbra áll.

Picurka: miért nem azt írtad, a szocik iszonyú jók a hazudozásban és a népámításban? Így talán pontosabb.

One Bad Habit 2009.06.15. 10:25:33

2010-től lehet hogy újra egypárt rendszer lesz?

Ha jól dereng, az előző rendszer is úgy kezdődött hogy az egyik párt fölényesen megnyerte a választásokat majd módosította a járékszabályokat hogy mostantól csak az ő jelöltjeire lehessen szavazni.

A Fidesz számora már csak azért nem demokratikus párt, mert 20 éve ugyanaz az elnöke.
süti beállítások módosítása