2011.09.03.
11:35

Írta: Mo21

Kertész Ákos és az alattvalók

 

Elég erőteljesre sikerült a Kertész Ákos gyalázás. Na, nem mintha én szeretném őt, de az biztos, hogy mondanivalójának finomabb értelmezésével szinte mindenki egyetért Magyarországon. Legfőképpen maguk a politikusaink.

Azok a nagyjaink, akikre ma felnézünk, Adytól, József Attilán át Széchenyiig sem voltak mindig jó véleménnyel a magyarság állapotáról és azért írtak és tettek, hogy ez megváltozzon. Senki sem szereti, ha tükröt tartanak elé, mert egyrészt nem jó az igazság és minden tükör torzít. Kertész Ákos nem Ady és az ő világa nem az én világom. Az ő tükre is torzít, de mint minden tükör valamit megmutat az igazságból és annak rosszabbik feléből. Az, hogy a magyarságnak van egy olyan része, amelyik szereti meghúzni magát, utálja mások sikerét, alapvetően csak a rosszat látja mindenben, nem teljesíteni akar, hanem elvárja, hogy eltartsák, saját érdekét minden esetben előbbre tartja bármely közösségénél, adót csal, lop a munkahelyén és így tovább, olyan közhely, amit számtalanszor leírtak és magánbeszélgetésekben naponta felmerül. Az Antall kormány bukása után, MDF-es körökben őket nevezték csőcseléknek, mocsárnak, amely mindig oda húz, ahol többet ígérnek neki és eldönthet minden választást. Őket annak idején a szavazók 25%-ára tették és a választási harcok egyik lényeges része volt az ő megnyerésük.

Ezt az elméletet minden politikus, párt és tanácsadó alapvető igazságnak tartja. A politikai stratégiák e mentén épülnek fel. Alapvető különbség csak abban volt az elmúlt 20 év történetében, hogy egy párt vagy kormány hitt-e abban, hogy lehet az emberek jobbik felére építeni, illetve, lehet-e a 25%-ot csökkenteni vagy nem. Aki ezt nyíltan politikai és kommunikációs stratégiává fogalmazta, az Wermer András volt, és aki erről először magas politikai szinten beszélt, az a 1998 és 2002 közötti Orbán Viktor volt. Az akkori polgári Magyarország lényege az lett volna, hogy a "csőcselék" méretét csökkentsük, tegyük őket polgárrá. A polgár volt a „kertész ákosi” alattvaló ellentéte. Orbán abban az időben sokat beszélt arról, hogy az ország sikere azon függ, hogy a pesszimisták és optimisták, az aktívak és inaktívak, a sorsukért tenni akarók és a boldogulást mástól várók, vagyis a polgárok és alattvalók aránya hogyan alakul az országban. Tulajdonképpen minden magyar politikus tudta, hogy az ország sikere ettől függ. Még a szánalmas Gyurcsány is sokat beszélt egy korszakában erről.

A gondok ott kezdődtek, hogy a Fidesz, ha egy hajszállal is, de bukott 2002-ben és sokan úgy értelmezték, hogy vele együtt bukott a nagyszerűen felépített Wermer stratégia is. A Fidesz felső vezetése úgy látta, az alattvalókra kell a politikai sikert építeni és nem a polgárokra. Kertésznek úgy kellett volna fogalmaznia, hogy mára Magyarországon az alattvalók száma növekedett a polgárok rovására és ezért egyre népszerűbb az alattvalókra építő politika. Ha van egy kis esze, bocsánatot két és pontosít.

2002-ig a Fidesz úgy gondolta, hogy növelhető a polgárok száma és ez a tétel igaznak is bizonyult, soha nem volt annyi a saját jövőjét irányítani, saját magáért tenni akaró ember és soha nem volt népszerűbb a polgári gondolat. De ha növelni lehet ezen emberek számát, akkor politikával csökkenteni is lehet. Mára a média és a politikusok segítségével olyan helyzetbe jutottunk, hogy az alattvalói világszemlélet, hogy saját balsorunkért másokat okoljunk, elképesztően népszerűvé vált. Nincs egyetlen gondunk sem, amiért nem a korábbi komcsi kormányok, a bankok, a nemzetközi tőke, a multik, a zsidók vagy ne a cigányok, stb. lennének okolhatók. A saját sorsunkkal való szembenézés népszerűtlenné vált. Mára a 25%-os "csőcselék" legalább 40%-ra nőtt és sok értelmesnek gondolt ember is csatlakozott hozzá. Ez pedig erősen meghatározza jövőnket. Ezért látszólag egyetlen politikai stratégia sem működhet, ami ezzel szembe megy, hacsak a maradék 60% nem szavaz egy pártra. Ami szinte lehetetlen. Ezt az alaptétel határozza meg a mai politikát. Azért ilyen szánalmas a helyzet, mert Orbán és minden politikus jól tudja, hogy sikeres Magyarországot csak a maradék 60%-ra lehet építeni. A magyar politika jelenleg egy nagyon vékony kötélen egyensúlyoz. Meg kell tartani az alattvalók támogatottságát, de rá kell venni a polgárokat, hogy vigyék a hátukon az országot. A kötéltánc sikere nagyon kétséges és biztonsági háló nincs alattunk. Abban viszont biztosak lehetünk, ha egyszer lezuhantunk, akkor onnan csak a polgárok emelhetik fel az országot. Az is lehet, hogy egy megtisztuláshoz valóban le kell végre zuhannunk, mert az elmúlt évek tragédiája nekünk nem volt elég. Valódi Mohács kell. 

 

7 komment

Címkék: orbán fidesz ákos kertész wermer

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarorszag21.blog.hu/api/trackback/id/tr673199422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katolnai 2011.09.04. 19:27:01

"de az biztos, hogy mondanivalójának finomabb értelmezésével szinte mindenki egyetért Magyarországon." ... ez nem igaz, mert csak népünk, nemzetünk ellenségei értenek evvel egyet. Ők nincsenek többségben, csak sajnos nagy hatalommal, erős befolyással rendelkeznek: ám ez lassan változik!

"Kertész Ákos nem Ady" ... Hogy lehet egy nemzetközi tetvet összehasonlítani egy fajtáját, népét szerető zseniális költővel?

"Mára a 25%-os csőcselék legalább 40%-ra nőtt" ... így megnőtt volna a magyargyűlölő bolsi-libsik száma?

Éljenek a volt munkásőrök, a besúgok, és a kiemelt nyugdíjakat élvező bolsik, akiknek van egy csomó idejük a 'blogon' ülve cikizni a magyart, köpködni a hazafias érzelmü honfitársaikat.

Mo21 2011.09.04. 23:22:24

@katolnai: Hol vannak már a munkásőrök? Most azt hiszem egész más gondokkal küzdünk.

E.Katolnai 2011.09.05. 07:25:35

A gondok lehet, h mások, de azért a volt munkásőrök, besúgok ott vannak minden netes portálon, társalgókban; propagálják nemzetközi eszméiket, burkoltan vagy nyíltan gyalázzák a magyarságot, kigúnyolják értékeinket, hamis történelemszemléletet hirdetnek és elkeseredett dühvel támadják a hazafias gondolkodású honfitársaikat.

Varnyúnak varnyu a fia. A volt munkásőrök, besúgók kölkei most a szuper-liberális köntösbe bújva itt a 'Blog hu.'-ban is mentegetik Kertészt, éltetik a magyarságot becsmérlő idegeneket, de ha kell kiállnak minden deviancia mellett. (csak lapozd vissza, h hányan védték a vén szexuális perverz Khon bácsit … ) Ezek, ha külföldön alkalmuk adódik rá, politikusokat, újságírókat hergelnek a magyarság ellen, pocskondiázzák saját népüket, megtagadják nemzetüket. Amíg ezek szervezetten képesek frontot kialakítani a magyarsággal szemben, addig a magyarság 'gondjai' nem lesznek megoldva.

Mo21 2011.09.05. 21:39:37

@E.Katolnai: Nekem inkább úgy tűnik, hogy a netet a nagyon magyar népek lepték el és ők szidalmaznak tulajdonképpen mindenkit.

Mo21 2011.09.07. 20:45:56

Egy névtelen komment az íráshoz:
Kíváncsi voltam én is a Kertész Ákos-írásra, és elolvasván nekem egészen más véleményem alakult ki róla, mint a blog szerzőjének. Minden politikai szegmensben mindig lesznek olyan emberek, akik frusztráltak valami miatt. Kertész Ákos szerintem egy ilyen frusztrált ember. Nem elég, hogy a korábban (a Kádár-korszakban) ünnepelt író mára már szinte ismeretlenné vált, még az általa preferált politikai erő is ügyetlenségével, tehetetlenségével, ostobaságával és sokszor bűnös magatartásával egyelőre az esélyét is eljátszotta annak, hogy Kertész Ákos újra jelentős figurává váljon. És akkor vette a hírt, hogy talán még az olyan underground publikációs lehetőség is megszűnik, mint az Amerikai Népszava online. Egy idős (és talán beteg), mellőzött értelmiséginek kell ennél több? Persze hogy összehord hetet-havat. Arra viszont alkalmas az írása, hogy a zsidókat nem különösebben kedvelők azonnal farkast kiáltsanak, és elmondják a szerencsétlent mindennek, csak rendes embernek nem. Szerintem érdemes a dolgokat a helyi értékükön kezelni, ez az ügy vihar egy teáskanálnyi vízben.
Az egy másik kérdés, hogy másokban milyen gondolatfolyamokat indít el egy efféle írás. A blog szerzője alkalmasnak találta arra, hogy kedvenc nézeteit ennek ürügyén kifejtse. Ez viszont már olyan írás, ami alkalmas a vitára, mert politológiai értelemben is értékes megállapításokat tartalmaz. A “csőcselék” szó többszöri használatával szerintem fölösleges hangulati elemet visz bele az esszéjébe, ami azért a sokak által ismert indulati 2002-es “panelpatkány”-nál némileg enyhébb kifejezés, ám tartalma ugyanaz. Én sem örültem a polgárok-emberek stílusváltásnak, de meg kell érteni, hogy a politika értékmérője a választási eredmény. Lehet egy politikai erő rendkívül emelkedett szellemiségű, ha a választók nagy ívben piszkítanak rá. Valódi cselekvéshez politikai hatalomra van szükség. A kérdés az, hogy egy politikai erő mit kezd a cselekvésre való felhatalmazással. Ezt korai egy év után megítélni.

Illangó2011 2011.09.11. 20:35:12

Arra gondolok, hogy a szűkebb és tágabb környezetemben szeretnivalóak a magyarok. A családomban, a rokonságban, a barátok között, a munkahelyemen, a városomban, a szakmámban, a vonaton, a városokban, a vidéken, a sporttársak között..., az országomban és a világban, ahol találkozok velük. Nem azért mondom, de az emberek úgy általában és egyenként is nagyon szerethetőek. Kertész Ákos hol él???
Szeressük hát őt is, hátha megmenthető!

Alpannonia.at 2011.09.20. 17:30:50

Ez a Kertész Ákos J+ sajnos egy magyar nyelvre kódolt spam :) valamit olvastam erről a nem gyenge paliról hogy kicsit bestresszelt és vagy 15 év-ig az úgy kiesett nála ,sajnos felébredt :) még mielőtt elpakolják kell neki úgylátom egy-két "pofon" :D

Ez az ember hol ismer olyan srácokat kik éppen gimnáziumokban ,középiskolákban egyetemen tanulnak , felkészült srácok a jövő motorjai .Magyar igazolvánnyal rendelkező emberek tömegek dolgoznak annak ellenére hogy nincs a havi fizetésük 400 EUR .

Ez a Kertész már készül a halálra és valamit " szart kevert nekünk" megint egy gyülölködő sorokban minden benne van ami csak okozni tud ! Megkérdezem egyáltalán ő kicsoda vagy a nepszava.com USA Bartus ÚR , ő ki ? Miért nem költözik mondjuk középkelet ázsiába ott vannak a tesvérei nem ? ,,aztán lehet ottani szokésokat fikázni !Ha USA ban él pl ez a Bartus vagy ki a franc miért nem a kártékony USA népével foglalkozik hol évente 11 000 EMBERT ÖLNEK MEG ! Ezek beteg emberek ! Rengeteg embert ismerek szerencsére nagyon sok jó kapcsolatam van dolgozunk segítjük egymást !

Pár év és ezekről semmit nem lehet majd hallani SZERENCSÉRE .