2009.05.29.
19:59

Írta: Mo21

Megvan az első, de nem az utolsó influenzás

 

Megvan az első fertőzött, ami persze még nem járvány és közel sem biztos, hogy azzá válik. Ennek ellenére egy felelős egészségügyi vezetésnek úgy kell kezelnie a helyzetet, hogy bármilyen fejlemény esetén képes legyen megvédeni az ország polgárait. Ma a védekezés nagyon féloldalasnak tűnik. Mindent egy lapra, a vakcinára tesznek fel. Pedig a logika és a nemzetközi ajánlások egészen másról szólnak. A ECDC ajánlás szerint a lakosság 12,5 százalékának megfelelő oltóanyaggal kéne rendelkeznünk és ugyanennyi személynek elegendő antivirális szerrel. Ez összesen 2,5 millió adag. Ezzel szemben nálunk 5-10 millió oltóanyag gyártásáról beszélnek. Ez a döntés nem állja ki a kockázat elemzés próbáját. A vírus ugyanis nagy eséllyel mutál és így a teljes legyártott vakcina készlet szinte fölöslegessé válik. Mi kidobunk egy csomó pénzt, de a cég halálra keresi magát, sőt, még az is lehet, hogy újra kell kezdenie gyártást. Azért javasol a WHO, és minden más egészségügyi szervezet diverzifikálást, mert csak ez biztosít optimális kockázatkezelést.
 
A szakértők szerint az A/H1N1 influenza törzs szinte biztosan világméretű járványt okoz majd, azt még nem tudjuk milyen erőset, de lesz, mert influenzajárvány minden évben van. Reméljük, hogy a modern orvostudomány meg tud védeni bennünket, de azért bagatellizálni sem érdemes a veszélyt. Azért azt figyelembe kell venni, hogy egy komolyabb pánikkal együtt járó enyhébb járvány is nagy károkat tud okozni a gazdaságnak. Elég csak annyi, ha az emberek nem mernek dolgozni menni, a kieső munkanapok miatt akár 1-2%-os GDP veszteség is lehet.
 
A pánik elkerülésének egyetlen módja, ha a lakosság teljesen megbízik a kormányzat előkészületeiben, és elhiszi, tudják kezelni az esetleges krízist. A jelen állás szerint ez nincs így. A vakcina gyártóról kiderült, hogy bizonytalan hátterű cég, ami önmagában is hátráltatja az előkészületeket. Ráadásul az offshore háttérről mindenkinek a mutyi jut eszébe, és ez az, amiben a kormányzat elvesztheti a maradék erkölcsi hitelét is. Amennyiben ebből is csak üzletet csinál, és nem veszi komolyan a lakosság megnyugtatását, akkor erkölcsileg tovább nullázhatja magát. Ráadásul a korábbi tapasztalatok sem voltak túl jók a vakcinás céggel. Kaptak 2+2 milliárd forint támogatást, amit fel is használtak, de nem tudjuk mire, mert olyan vakcinát nem gyártottak, amit valaki is felhasznált volna, kivéve az ÁNTSZ aktuális vezetőjét. A most legyártani tervezett sokmillió vakcina is könnyen erre a sorsra juthat.  
 
A pandémiás vakcina gyártásának egyébként is vannak nehézségei, annak ellenére, hogy a világjárvány megfékezése szempontjából a legeredményesebben használható eszköz ez lenne.
 
Magyarország ugyan rendelkezik gyártókapacitással, de a felmerült problémákon túl is vannak korlátozó tényezők:
  • Amennyiben a magyar vakcina gyártása a vírusminta megérkezésétől számított 2-4 hónapon belül elkezdődik (legkorábban júliusban), akkor a teljes lakosság átoltottsága (heti 500.000 fő immunizálásával számolva) év végére biztosítható. Az oltás beadása után további 10-14 nap szükséges a védettség kialakulásához. Magyar szakértők szerint az új vírustörzs őszre érheti el hazánkat. Ebben az esetben a lakosság teljes átoltottságának eléréséig – kb. 4 hónapon át – az egyedüli védekezési és terápiás eszközt az antivirális szerek jelenthetik.
  • Nagyon fontos továbbá megjegyezni, ha az új magyar pandémiás vakcina a korábbi szezonális vakcinához hasonlóan teljes sejtes vakcina lesz, akkor 3 év alatti gyermekek számára nem alkalmazható. A kisgyermekek esetén a maszkok használata is nehézkes. Mivel a jelenlegi adatok azt mutatják, hogy az új A/H1N1 influenza vírussal főként ők fertőződnek meg, ezért védelmükre különösen fel kell készülni.
  • Mivel a vakcinagyártás során a vírust tyúktojásokon tenyésztik, kulcskérdés, hogy az adott törzs milyen mértékben képes tojáson szaporodni.
  • Szintén fontos kérdés, hogy mennyi antigénre van szükség a megfelelő immunválasz eléréséhez.
  • Kérdéses továbbá, hogy a megfelelő védelemhez egy vagy két oltás szükséges-e; jelenleg több szakértő is úgy gondolja, hogy két oltásra is szükség lehet.
Mindezek a körülmények természetesen lassíthatják a gyártást, illetve csökkenthetik a lakosság vakcinákkal való lefedettségét és védettségét.
A fentiek mellett a vírustörzs további mutálódása is elképzelhető; ebben az esetben a kifejlesztett pandémiás vakcinák nem biztos védelmet, hanem csak egyfajta keresztvédettséget nyújthatnak. Ebben az esetben az antivirális szerek szerepe jelentősen felértékelődik.
 
A vírusról egyébként még ma is keveset tudunk, de amit tudunk, az nem túl biztató (magyar szakértőktől és a nemzetközi szaksajtóból gyűjtött információk.)
         A statisztikákban is megjelenő betegszámok a valós megbetegedések töredékét képezik(Ferguson és munkatársainak számításai szerint Mexikóban április végéig 6-32.000 ember betegedhetett meg).
         A WHO adatai szerint az új vírustörzs nagyobb arányban érinti a gyermekeket a felnőtteknél, ami a szezonális influenza esetében szokatlan.
         A korai adatokon alapuló becslések szerint a megbetegedések a lakosság 30%-át érinthetik, és a halálozási ráta 0,4% körül alakulhat. Ez a normál szezonális influenzához képest igencsak jelentősen megterheli az egészségügyi ellátó rendszert.
 
A vakcinával kapcsolatos problémák miatt, megkerülhetetlen az antivirális szerek kérdése:
 
         Az elérhető antivirális szerek közül csak az ún. neuraminidáz gátlók hatásosak az új A/H1N1 vírussal szemben. Így a járvány kezdetén (a pandémia első hullámában) az antivirális készítmények (Relenza és Tamiflu) jelentik az egyetlen eszközt, amellyel az elhalálozásnak és a súlyos, szövődményes eseteknek elejét lehet venni.
         Éppen ezért kulcskérdés az antivirális szerek hatásosságának megőrzése. Korábban a szezonális influenza törzsek közül a humán H1N1 altípusnak – teljesen váratlanul – gyakorlatilag teljes rezisztenciája (98%) alakult ki a Tamiflu gyógyszerrel szemben.
         Mivel a legtöbb országnak – így Magyarországnak is – nagyobb készletei Tamifluból vannak, ezeket a rezisztencia kialakulásával szemben óvni kell, hogy a leginkább kritikus időpontban hatékonyan lehessen bevetni. Szakértők szerint ennek letéteményese a diverzifikált antivirális szer készletezés és felhasználás. Az egészségügyi szervezetek azt javasolják, hogy az államok mind Relenzából, mind Tamifluból készletezzenek, annak érdekében, hogy egy esetlegesen kialakult oseltamivir rezisztencia esetén, legyen más hatékony antivirális szer a betegségek kezelésére. A hírek szerint nekünk csak Tamifluból vannak készleteink.
         A Harvard Egyetem kutatócsoportja szerint jelentősen kitolhatja a Tamiflu érzékenységét, ha a helyi járványkitörés első fázisában a betegek Relenzát használnak. A Tamiflu érzékenységének megtartása azért is kritikus, mert az 5 év alatti gyermekek kezelésére csak ez a szer használható.
 
Az egészségügyi kormányzat természetesen tisztában van ezekkel az információkkal és ajánlásokkal, sőt a vírus mutációjának esetleges kockázatával is. Mégis a tömeges vakcina gyártás mellett döntött. Ezenkívül semmilyen komoly cselekvési tervet nem tárt elénk és nem győzött meg bennünket, hogy képes lesz kezelni az esetlegesen kialakuló kritikus helyzetet. Abban csak reménykedhetünk, hogy a nagy csend mögött nem valamiféle mutyi van és ebben a kérdésben mindenféle biznisznél előbbre valónak tartják a lakosság biztonságát.

 

Ajánlom ezt az írásomat, az oktatási integráció gyengéinek témájában: http://magyarorszag21.blog.hu/2009/05/24/p1140315

Hívők feltétlenül menjenek erre az oldara: http://www.hanemlenne.hu/

17 komment

Címkék: vakcina who influenza ecdc

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarorszag21.blog.hu/api/trackback/id/tr561152066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemuccaszoc 2009.05.29. 21:06:26

Nem kell félni, megoldják a szakemberek - vagy nem.

nemuccaszoc 2009.05.29. 21:06:27

Nem kell félni, megoldják a szakemberek - vagy nem.

daniferi 2009.05.29. 21:55:31

Szerintem nem csak az ország, de a világ sincs túlságosan felkészülve a járványra. Mindenki csak mondja, hogy "ó, tudjuk, mit kell tenni, fel vagyunk készülve", de én úgy vélem, nem.

A média úgy felfújta már most az egészet, hogy akár párezer fő megbetegedése esetén is pánik fog kitörni. Aztán majd ha az orrodba megy némi por és tüsszentesz, majd emiatt jól megvernek, mondván megfertőzted őket, el lehet gondolkozni, mi is szed több áldozatot, a vírus, vagy mi magunk :)

fingerbangs 2009.05.29. 23:24:24

nagy szopás lesz ha mutálódik ősszel
nem is tudom mi lesz velünk, hogy összedől az ellátórendszer az biztos, nyomában káosz és halál

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.05.29. 23:34:08

Kb. annyira lehet bízni ebben is a kormányunkban, mint más egyéb ügyekben, ezért aztán itt figyel a Tami a fiókomban (még a madárinfluenzás felhajtás idejéből).

deeper 2009.05.29. 23:53:53

biznisz az már most is van a gyorstesztből. darabját 9 ezer forintért adja az egyetlen magyarországi forgalmazója:P

Jannni 2009.05.30. 06:27:00

Én még csak kontár sem vagyok a biológia területén, de nekem nem színpatikus a dolog. Madártojásban kell tenyészteni az emberi vagy a sertés influenza vírusát, illetve oltóanyagát? Nem lehetséges az, hogy éppen így keverik bele az ember szervezetébe a madár, majd a sertés influenza iránti fogékonyságot? Nem lehetséges az, hogy éppen ezzel intézik el az átjárhatóságot emberek, madarak és egyéb állatok között? Jó lenne, ha valaki megnyugtatna ezen a téren.

haccp (törölt) · http://haccpinfo.hu 2009.05.30. 06:41:06

erősen attól tartok, hogy ez valakinek qa jó üzlet...miért is kezdett amerika kilábalni a válságból? mert most 9/11 és terrorveszély helyett befosatták az embereket a sertésinfluenzával aztán el tudnak adni nekik gyógyszert...valakinek ez nagyon megérheti...emlékeztek a 3. típusú találkozások című Spielberg filmre...ott is járványt terjesztés hírével riogatták és szorították ki az embereket arról a területről, ahova leszálltak UFO-k

Eladó lakás Pécs legszebb részén! elado-lakas.internode.hu/

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.05.30. 07:14:01

"...egy felelős egészségügyi vezetésnek úgy kell kezelnie a helyzetet, hogy bármilyen fejlemény esetén képes legyen megvédeni az ország polgárait."

Tudtok konkrét példát a közelmúltból? Persze nem feltétlenül csak az egészségügy területéről. Nekem nem rémlik ilyesmi...

kaboca36 2009.05.30. 09:01:04

Hát igen sajnos az egész csak üzlet. A baxter-nek egyedüli szerzödése van a vakcina gyártására,ami 20 millió vakcinánal 2 billio dolcsi. ez a szám csak az USA-hoz kötödik és ez még az elején volt. 80 millió vakcinára van szerzödésük.

A Tamiflu-t meg elkell felejteni ,mert semmi köze a mostani virushoz, csak a raktáron maradt millios készletett kellet kiüriteniük.
és a virus addig nem mutálodik amig fertözni tudd,amint probálunk ellene tenni (oltás), egyböl elkezd mutálodni ami sokkal rosszabb lehet.

Baxter részvényei 1.16 dollárrol 49 re ugrott a májusban.

a jot akarsz egyél sok vitamint ,erösisd az immunrendszered.

Csoro2007 2009.05.30. 09:11:42

@japitaki: A vitaminnal egyetertek a reszvenyarfolyammal mar nem :

Majus elejen a reszveny 50.1 $ korlul volt most pedig 51.30 zart tegnap . 5 eves intervallumban pedig 32 es 71 $ kozott mozgott. 1 eves intervallumban pedig kb 20% -ot esett. Ettol fuggetlenul igen kicsit tulzott panik keltes . :)

tele-objektív 2009.05.30. 09:12:59

Ha már a bizniszről van szó:
Olyan Relenza-promóció szagú ez a cikk. (És ez a szag eléggé áporodott.)
Ki is gyártja a Relenzát? A GSK?

vahurstar 2009.05.30. 09:15:50

Lesz itt majd dögvész, halál, pusztulás. Nemcsak a Baxter részvényeknek tesz jót hanem a koporsóbizniszben utazóknak is.
Lehet hogy csinálok egy webáruházat ahol előre lehet választani a szimpatikus fadobozt, mert később már nem biztos hogy lesz rá alkalom.

kaboca36 2009.05.30. 09:23:21

@haccp: Hát igen sajnos észre vettem hogy az embereknek nem sok tudomása van a konspirácios ügyekröl ,ami a háttérben van.

A 9-11 megvolt rendezve, csak ugy mint Pearl Harbor annak idején, vagy az éppen most kirobbani látszo eszak-koreai atom háború.

egyesek jo pénzt csinálnak a háborukbol,betegségekböl, az országokat maguk alárendelö bankok hatalmas pénzeket kasziroznak be az egyre növekvö kamatokbol ,amit aztán nekünk kell kisajtolni az adoinkból.

FED és az IMF magánemberekböl kialakitott világ szervezett.

Nézetek utána ezeknek Bilderberg Group, Rotschild ,J P Morgan, Warburg, Rockefeller. ismerösen csengenek??


Ajánlom olvasásra Dr. Drábik János irásait, A MEK-en letölthetö. felejsd el amit a történelem órán tanultál.

kaboca36 2009.05.30. 09:45:34

@Csoro2007: Kösz hogy utána néztél az árfolyamnak.

általában leellenörzöm a dolgokat mielött leirnám, de annyi anyagom összegyült erröl ,hogy sokat mégnem tudtam leellenörizni.

erös a gyanu hogy a virus laboratoriumbol származik.

akartam egy weboldalt késziteni az NWO-rol (New World Order) Új Világ Rend ,amit nekünk szánnak a gazdagok,mivel nem sokan hallotak róluk.
De egyszerüen tul sok anyagom van és hihetetlenül szerteágazó a rendszerük ,ahogy egyre több (szinte minden) ágazatban vezetö poziciót foglalnak el.

Energia, élelmiszer, állattenyésztés, bank ,vizügy stb.

Érdekes az is hogy USA kilábalásáról beszelnek a magyar lapok, ezzel szemben egyre többen laknak sátrakban, üzletek tömegei zárnakbe, üressen áll több jómodu házakból álló lakónegyed.

kaboca36 2009.05.30. 10:10:39

@vahurstar: Sok sikert hozzá.

Innen példát vehetsz, FEMA camp,500.000 koporsóval...

www.youtube.com/watch?v=4rL2xot6Ctk&feature=related

addig nézd meg amig a youtube nem cenzurázza, mint sajnos legtöbb igazságot kideriteni akaró videokat.