Az új országgyűlési törvény olyan szabályokat tartalmaz, amelyekkel vissza lehet élni és ellehetetleníti az ellenzék munkáját. Az elnök lehetőséget kap, hogy elnémítson, fegyveres őrökkel kivezettessen képviselőket, sőt pénzbüntetést szabjon ki rájuk, így korlátozhatja a választott képviselők szólásszabadságát és anyagilag is zsarolhatja őket.
Mintha a világ teljesen elfelejtette volna, amit tudott már a 19. században is. A felvilágosodás utáni társadalom és politika elméletek feltárták, hogy az emberi önzést és hatalomvágyat csak a másik ember önzése és hatalomvágya tarthatja kordában. Tudták, hogy egyetlen jogállam sem hozhat olyan törvényt, ami egy egyénnek, vagy egyének azonos érdekű csoportjának a kezébe olyan hatalmat ad, amivel való visszaélés csak az ő „becsületükön” erkölcsi döntésükön múlik. Mert még a legerősebb erkölcsűnek látszó ember is előbb utóbb megteszi, ami hatalmában áll és még igaznak is érezheti a döntést, főleg ha azt politikai ellenfeleit érinti és választói nem ítélik el érte. Ezért aztán csak olyan hatalmat szabad valakiknek a kezébe adni, amit mások hatalma vagy el nem vehető jogai korlátoznak. Ezért találták ki a hatalommegosztást, amiben a végrehajtói, a törvényhozói és a bírói hatalom elkülönül. Ezért adtak bizonyos csoportoknak, mint a törvényhozók olyan többletjogokat, mint a mentelmi jog, mert tudták, hogy csak így szabható határ az ő zsarolásuknak, ezért tekintették szentnek a szólásszabadságot, mert tudták, ha ezt korlátozzuk, akkor nem derülhet fény azokra a hibákra és törvénytelenségekre, amelyek lehetővé teszik a bűnösök felelősségre vonását és az ország jobbítását.
A mai Magyarországon az utóbbi években ezt teljesen elfelejtették a bíróságokat érintő törvény a leglátványosabb megjelenése, de a legújabb bizonyíték erre az új országgyűlési törvény. A törvény olyan lehetőségeket ad a kormánypárti elnök és frakció kezébe, amelyekkel a törvényesen megválasztott ellenzéki képviselők munkája teljességgel ellehetetleníthető, a képviselők zsarolhatóvá és elhallgattathatóvá válnak.
A törvény papíros szándéka szerint a levezető elnöknek a jövőben a korábbiaknál erősebb fegyelmezési jogkört ad. A Fidesz szavazótábora általánosságban igényli a nagyobb rendet és sok esetben akár a törvénytelenséget is elfogadhatónak tartja a baloldallal szemben. Az országgyűlési törvény a nagyobb rend látszatával takaródzik, de olyan szabályokat hoz, amelyekkel politikai előnyre tehet szert ellenfélével szemben.
Ha a képviselő felszólalása során kirívóan sértő kifejezést használ, vagy e kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, a levezető elnök javasolhatja az Országgyűlésnek az érintett politikus kizárását az ülésnap hátralévő részéből, amiről a plénum vita nélkül határoz. A gyakorlatban ezzel a szabállyal nagyon könnyű visszaélni és a Fidesz utóbbi időbeli hatalmi cinizmusát és választói elvárásait nézve erre komoly esély is van. (lásd pl. Kövér szavait az ellenzék parlamenthez való méltatlanságáról: http://zipp.hu/belfold/2012/04/02/kover_szerint_meltatlan_a_baloldal_hogy_a_parlamentben_uljon) Mert a törvény a levezető elnökre bízza, hogy mit minősít kirívóan sértő kifejezésnek és rendzavarásnak. Ha tehát egyik képviselő például azt állítja, hogy egy ügyben lenyúlták a közpénzt, akkor akár a lenyúlták szó is minősülhet sértőnek. De az is elegendő, hogy felálljon kormánypárti képviselők egy csoportja és felháborodottan kiabálni kezdjen. Így a kijelentés rendzavaráshoz vezetett ezért a képviselő kizárható. Így bárki elhallgattathatóvá válik.
Az, hogy ezzel az ellenzék is élhet a kormánypárttal szemben, még papíron sem nagyon létező alternatíva, mert az elnöknek vita nélkül szavaztatnia kell a kérdésben és annak, hogy az ellenzék meg tudjon egy ilyet szavazni semmilyen esélye.
De van ennél súlyosabb és hatékonyabb joga is az elnöknek a képviselők megfélemlítésére.
Egy másik szabály alapján ugyanis, ha a képviselő a parlament ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, vagy arra hívott fel, az ülést vezető elnök javasolhatja - első alkalommal legfeljebb három napra - a képviselő jogai gyakorlásának felfüggesztését, az ülésnapról való kizárást és vele szemben - maximum egyhavi tiszteletdíjával egyenlő - pénzbírság kiszabását.
Természetesen a törvény itt sem határozza meg, hogy mi minősül erőszakra felhívásnak. Ezt is az elnökre bízza. Így, ha egy képviselő azt találja mondani, hogy az utcán kell megbuktatni a kormányt, vagy porrá kell zúzni egy törvényt egy kicsit tágabban értelmezve, akár ezt is fizikai erőszakra hív fel. De az értelmezési kérdés, csak az elnök kreativitására van bízva. A magyar nyelvben van elég olyan átlagos kifejezés, amit így lehet értelmezni. Ebben az esetben is fennáll a kormánypárti képviselők erős felháborodásának fegyvere, akik felállva tiltakozhatnak, hogy őket ne fenyegessék. De nem tekintünk el attól az abszurditástól sem, hogy törvényesen, a nép által választott képviselőknek bírósági ítélet nélkül megvonják képviselői jogait, egy szubjektív szabály alapján.
Az csak hab a tortán és a megfélemlítés egy újabb eszköze, hogy amennyiben a képviselő nem hagyja el a felszólításra a termet, akkor a parlamenti őrség fegyveres képviselői kivezetik. Az őrséget is a törvény hozza létre, önálló költségvetési szervként. Mi történik akkor, ha a törvényes megválasztott képviselő, aki bizonyosan nem ért egyet a döntéssel ezután sem hajlandó elhagyni a termet. Ebben az esetben csak akkor lehet erre kényszeríteni, ha fizikai erőszakot alkalmaznak. Lefogják, megkötözik, megverik, megalázzák?
A törvényhozásban alkalmazott ilyen módszerek a szingapúri diktatúrában jellemzők. Ott vannak hatalmas méretű pénzbüntetések, amikkel az ellenzéki képviselőket tartják kordában. A módszert talán onnan vették, de azért fel kell hívni a figyelmet, hogy attól nem leszünk Szingapúrhoz mérhető gazdagságú ország, hogy itt is korlátozhatják a képviselőket.
A törvény védelmezői persze azt mondják, hogy ez csak lehetőség és ilyenek biztosan nem lesznek, de amit az ember megtehet, azt előbb utóbb meg is teszi. Nem kell a törvényt folyton és mindenkivel szemben alkalmazni, mert néhány látványos eset elegendő, hogy a képviselők megértsék az üzenetet. Néhány képviselő súlyos megbüntetése „jobb belátásra” téríti a többieket. Az a veszély, hogy valaki elveszítheti jövedelmét, elég félelemkeltő ahhoz, hogy a képviselők megpróbáljanak alkalmazkodni az elnök elvárásaihoz. Megindul a szocializmusból jól ismert öncenzúra. A törvény lényege éppen az kéne legyen, hogy ne a hatalmat gyakorló jó vagy rosszindulatán múljon, hogy azt miként hajtja végre, hanem adja meg a pontos határt, amíg a hatalom elmehet. A nagyobb rend iránti vágy, a szavazók egy részének igénye, hogy rendszabályozzák meg szocialistákat, nem lehet indok a törvényesen választott képviselők jogainak korlátozására. Az ő szavaik fölött, a bíróság vagy a következő választáson a nép mondhat csak ítéletet és nem az ellenérdekelt frakció. Ha ezt megteheti, csak idő kérdése, hogy mikor dönt úgy, hogy kihasználja hatalmát.
A DK frakció alakításának megtagadása megfelelő példa erre. Mert gyűlölhetjük bármennyire Gyurcsány Ferencet, politikai ellenfele nem ítélkezhet felette. A tisztességes és jogszerű elbánás pont annyira illeti meg őt is, mint mindenki mást. Őt a szavazók már elítélték, elvették hatalmát, ha törvénytelenséget követett el, arra ott vannak a bíróságok, ítéljék el és csukják börtönbe. De azért mert sokan úgy gondolják, van felelőssége az ország lecsúszásban nem ítélhetik arra, hogy nem alakíthat frakciót. Ez abszurd, politikai ellenfeleinek, és a törvényhozásnak nincs bírói hatalma fölötte. Ez sem nem igazságos, sem nem jogos, mégha utólagosan hozott törvényekkel, törvényesnek tüntetik is fel. Csakúgy nincs bírói hatalma Kövér Lászlónak a választott képviselők szavainak megítélésére és ha ítéletet hoz majd, az pont annyira lesz politikailag motivált, mint a Gyurcsány ügy.
Ez ellene a törvény ellen nehéz védekezni, mert amíg a Fidesz tábor bármilyen eszközt elfogadhatónak tart a baloldallal szemben, nincs ami politikai érdekek útjában állna. A politikai érdek pedig, ha van rá lehetőség és szükség, felülírja az erkölcsöt.
